Fajgerné Dudás Andrea Dudás Andrea
DADA BABA

foto: Esterházy Marcell

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájába járok és a DADA 100 éves évfordulója alkalmából egy kiállítás nyílt 2016 dec. 15-én a Képzőn a Barcsay teremben, melyre pályázni lehetett a doktori hallgatóknak. Egyértelmű volt, hogy jelentkezni fogok és, hogy a DADA női képviselőivel fogok foglalkozni, hiszen fontosnak tartom a képzőművésznők történetét és a nőművészetet. Újraértelmezem, appropiálom alkotásaikat a saját nézőpontomon keresztül kortárs gondolatokkal társítva. Performanszaimban sokszor utalok Marina Abramovicra, Frida Kahlora, Martha Roslerre, Carolee Schnemannra. Hannah Höchés Sophie Taeuber-Arp művészetét már régóta közelebbről ismertem, mert 2010-ben Drezdában foglalkoztam velük. Hannah Höch montázsait, kollázsait kedvelem és Sophie Taeuber Arp absztrakt festészeti alkotásait többször láttam, de sosem voltak rám nagy hatással, inkább Sonja Delaunay-t kedvelem. Sonja Delaunay nem volt aktív tagja a DADA-nak, de készített performanszokhoz ruhákat. Két fotódokumentáció nagyon fontos számomra, melyen Sonja Delaunay barátnőivel a műtermében a hatalmas absztrakt festményei előtt az általa tervezett kabátokban és ruhákban állnak, ülnek. A másikon modelljei az általa tervezett öltözetben vannak, az egyik áll, a másik az autóban ül, amit Sonja Delaunay befestetett színes négyzetekkel, téglalapokkal. Ez az 1920-as és 1930-as években egy női alkotótól merész húzás lehetett. Ezek a fotók mindig nagyon inspiráltak! Delaunay nem volt DADA tag, így elkezdtem Sophie Taeuber-Arp-pal foglalkozni, aki Hans Arp felesége volt. Sophie a DADA kiállításon Zürichben 1920-ban egy fából készített fejet állított ki, vagyis egy absztrahált letisztult formát, aminek a felületét befestette, néhol absztrakt elemekkel, amik az arcra emlékeztetnek. Marionett bábúkat is készített, melyeknek geometrikus elemekből épül fel a testük. A báb,a babakészítés egy közös találkozási pont Hannah Höch és Sophie Taeuber-Arp között és az is, hogy mindketten fotókon pózolnak a bábuikkal, mintha igazi babáik lennének és dajkálnák őket. Játszanak? Úgy tesznek, mint a kislányok, akik eljátszzák a babáikkal, amit az anyukájuk tesz velük? Vagy tényleg komolyan gondolják és az őrület határán ide jutottak, hogy pótolják maguknak a gyermeket, ha már nekik nincs? Kutakodásom közben jutottam el Emmy Hennings-hez is, aki ugyancsak pózol babájával, de neki első házasságából van már gyermeke. Emmy Hennings, Hugo Ball felesége és együtt hozták létre a Cabaret Voltairet, ahol táncolt és énekelt, de verseket is írt. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy ebben az időszakban az 1920-as években, amikor Európa nyugati részén szüfrazsett mozgalmak voltak, a nők a nők egyenjogúságáért küzdöttek és ekkor kezdtek a nők képzőművészként is híressé elismertté válni. Talán a szüfrazsett mozgalmak eredménye, hogy a férfi művészel elismerték a nőket egyenrangú művészként vagy azért lettek híresek ezek a képzőművésznők, mert elismert művész férjük volt? Ezen a kérdésen lehet dilemmázni. Hannah Höch kivételével, az általam választott DADA-ban aktív nők, feleségek (,de később Hannah is megházasodik). A házasság a nevekben is megmutatkozik, hiszen az akkori szokás szerint felveszik kötőjellel a férj vezetéknevét vagy a saját vezetéknevüket lecserélik a férjükére. Úgy gondolom ez az időszak, nagyon hasonlít a mostani helyzetre, amikor a nők ugyanezeket a megoldásokat választják és a „-né” szócska már nem divatos, hasonulunk a nyugati megoldásokhoz. Figyelemfelkeltő, hogy ki-ki, hogy használja a nevét: Sophie Taeuber-Arp a kötőjeles változattal lett híres, de Sonja Delaunay a férje vezeték nevét használta és így lett ismert. Emmy Hennings az első férje vezetéknevét használja, és néha kötőjellel odateszik, hogy Ball is, de ez nem jellemző. Tehát játszanak a nevükkel is. Szerintem a saját vezetéknevem lecserélése és elhagyása a férjemére egy nagyon erős birtokviszonyt és alárendelt szerepet mutat. Valamilyen szinten egyenrangú, mert úgy hangzik, majd mintha testvérek lennénk majd, de mégsem, ez egy fura egyenlőség jel, amiben ráadásul a saját eddigi identitásomat kitörlöm, mintha új életet kezdenék. Én képtelen lennék a családi nevemet kitörölni a nevem használatából, ezáltal úgy érezném megszűntem létezni. Hannah Höch példaul megőrzi élete végéig a nevét és nem alakítja még a házassága után sem, ez egy jellegzetes példa a kortárs művészetben. Ekkor küzdöttek a nők jogaiért és talán Hannah Höch névhasználata lehetett akkor radikális. Höch Raoul Hausmann szeretője volt a DADA idején, Hausmannnak családja volt, majd szakított Hannah-val, aki egy DADA Babával válaszolt, melyet első abortusza után hozott létre és feltüntette, hogy kik a szülei. Itt érezhető, hogy Hannah Höchnek a DADA babái gyerekpótlóak számára. Sophie Taeuber-Arp és Höch babái különböznek, de már a megnevezésben is, hiszen Sophie bábúkat készít, Hannah pedig babákat. Sophie fából készíti őket, festi őket, míg Hannah anyagból és varrja őket. A legfontosabb különbség az, hogy Hannah babái szabadok, mert nincs a végtagjaikra madzag kötve és nem akarja senki irányítani a lépéseiket, gesztusaikat és mozgásukat. Ebben az összefüggésben nagyon jó példa a marionett bábú, mint a patriarchális társadalom által elnyomott nőt szimbolizálja és Hannah-é pedig a nők által vágyott szabadságot jelképezi, amiért abban az időben épp a szüfrazsettek küzdöttek, tehát egy akkor nagyon erős szimbolikával találkozunk. Megjegyezném, hogy ma Európában ugyancsak hasonló helyzet van az abortusz kapcsán, hogy a nők az utcára mennek tüntetni, a szabadságukért küzdenek, mint az első világháború előtt. A DADA babák tehát nagyon fontosak, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy én is csinálok magamnak egy babát, de nekem ott van az élő babám, a kislányom és nem akartam készíteni. Gondolkoztam a formáján, a küllemén, de nem izgatott egy emberszerű androgün forma létrehozása vagy ehhez hasonló. A DADA babák, mindegy kiére tekintünk, mind hosszú vékonyak, általában szoknyában vannak, de absztrahált formákból állnak össze. Majd eszembe jutott, hogy van nekem DADA babám, nem más, mint egy horgolt aranyhal, amit a Biodiverzitás és Szupernaturell című performanszunkon (Szabó Eszter Ágnessel) az általunk tervezett pólóra a mellemhez patentozom és szoptatom a performansz végéig. Ez a performansz Szabó Eszter Ágnes diploma munkáját értelmezi újra, amikor anyatej turmixot készített, de itt most meddő mellek vannak, és tápszeres hozzátáplálásról van szó. Az anyatej pedig egy fantasztikus anyag, ami Mindenek felett uralkodik, az ősanyag, tehát bármit életre lehet vele kelteni és egy kincs, ezért szoptatunk valamilyen fura lényt. Eszter egy szörnyet, ami hasonlít is a DADA babákhoz, én viszont egy gömbölyű aranyhalat táplálok. Szerintem az aranyhal anyatejjel való szoptatása DADA gesztus. Amikor már ez is megfogalmazódott bennem, tudtam performansz lesz belőle, mert már szoptatom a DADA babám és érdekelnek a DADA jelmezek, kosztümök, amiket a nők terveztek. Nehéz volt ilyet találni és dokumentációkat is. Viszont a már említett kedvencem Sonja Delaunay tervezett DADA jelmezt Jacqueline Chaumont-nak, aki „Le Coeur á gaz den Mund” ( Tristan Tzara irta) című darabban játszott 1924-ben. Párizsban a Theatre Odéon színházban színésznőként, koreográfusként dolgozott és balettot oktatott. Ebből a darabból fennmaradt egy fotó, ami inspirálta a készülő DADA kosztümöm és ugyancsak egy hal jutott eszembe, vagy egy sellő, akinek uszonya van és stilizált felső teste. Ezt tekertem ki és kombináltam össze Sophie Taeuber-Arp Katsina kosztüme 1925-ből, amiről fennmaradt egy fotó, ahogy testvérével pózolnak a ruhában a kamerának. Berlinben a Berlinische Galerie Museum of Modern Art-ban láttam a DADA Africa című kiállítást, ahol láthattam az egyik ruha rekonstrukcióját a két ruha vázlatát, egy Katsina hegyi juh, Hopit, ami egy sámánhoz hasonló ember és Isten között közvetítő lény, Katsina jelmezben. Ez az 1900-as évek eleji kicsi szobor ihlette a színvilágot, a díszítő motívumokat és a kalapot vagy álarcot, ami teljesen eltakarja az egész fejet. Így Sophie Taeuber-Arp és Sonja Delaunay jelmezeiből hoztam létre egyet, melyben két testem van, különbözik az elölről és a hátulról látható nézete. A performanszomban ebben a kosztümben voltam és táncoltam, Hugo Ball egyik performanszának női szereplőinek mozgását sajátítottam el és szabad táncot alkalmaztam, ami ebben a korszakban alakult ki. Később az 1960-as években alkotó képzőművésznők alkalmaztak szabad táncot is, Isadora Duncan-re sokan hivatkoznak, mint például Drozdik Orsolya is, aki a szabad táncot alkalmazta az identitásának megtalálásában, az Individuális mitológiában. Én nem mentem el nagyon a tánc felé, de hétköznapi cselekvések mozdulatait alkalmaztam. A táncot versekkel egészítettem ki és ezekre van építve a performansz. Két verset szavalok el angolul eredeti nyelven, ahogy íródott, hiszen nincs lefordítva és így rímelnek, így izgalmas a jelentéstöltete is a szövegnek. Persze kérdés, hogy érteni fogja- e közönség, de ettől lesz igazán DADA. Baroness Elsa von Freytag-Loringhoven performansz, tánc művészete és költészete kiemelkedő volt. Azt mondják ő készített először ready made-t és Duchamp tőle inspirálódott, akivel ismerték egymást, de ez csak szóbeszéd. Baroness Elsa egy nagyvilági nő volt, házas volt, majd leszbikus kapcsolatban élt és körülötte mindig botrány volt. Ezt a verset szavalom tőle, aztán a performanszt az 50 éves koráról szóló verssel zárom.

No spinsterlollypop for me!
Yes! We have no bananas
I got lusting palate
I always eat them…
There’s the vibrator
Coy flappertoy! …
A dozen cocktails, please!